Tanulmány a Pszichoterápia folyóiratban

Vére megjelent egy tanulmányunk a Pszichoterápia folyóirat 2016. augusztusi számában.
Sok munkánk van benne!
Elsősorban táncterápiáról szól, illetve arról, hogyan lehet a különböző modalitásokat a terápiás folyamatban használni, tehát a képi kifejezést, a mozgást és a táncot. (Külön-külön táncterápia, képzőművészetterápia, de együttesen használva kifejezésterápia)
Itt olvasható a tanulmány eleje, sajnos az egész művet nem adhatjuk közre, (ahhoz meg kell vásárolni a lapot :)
A folyóirat megrendelhető itt: http://www.mentalport.hu/

 Ígérjük, hogy lesz majd enél kicsit emészthetőbb leírása is a kifejezés és táncterápiának. Laikusknak még mindig inkább a GYIK-ot ajánljuk olvasgatásra, vagy ezt a leírást: http://www.tancter.hu/p/mi-az-muveszetterapia.html

Lebegés mint módszer – „Testet öltött létmód” a trauma túlélésére. Esetbemutatás elmélettel.

Salz Gabriella, Szili Katalin

Jelen tanulmány egy esetismertetés segítségével mutatja meg a trauma emlékezetre gyakorolt hatását. A következő kérdéseket vizsgáljuk: a terápiás folyamatban hogyan bukkan fel és szövődhet össze a testérzet, a kép, a verbalitás, illetve hogyan válhat verbalizálhatóvá a testérzet a képpé formálódáson keresztül? 
Hogyan bukkannak fel emléknyomok az implicit emlékezeti rendszerből a terápiás folyamatban, hogyan segítik a megértés folyamatát? A kortárs pszichoanalitikus elméletekből, a memóriakutatásokból, az embodiment fogalmából és traumaértelmezésekből kiindulva egy olyan esetet szeretnénk bemutatni, ahol a trauma a testben és a létezés módjában is megnyilvánul.

A trauma olyan disszociatív folyamatot indított el, melynek következtében a traumatikus élményhez hasonló ingerkörnyezetben csak a testi érzetek reflektálódtak, ugyanakkor ez az élmény az implicit emlékezet által alakította a kötődési mintákat.

A terápiás folyamat megértéséhez Bucci kortárs pszichoanalitikus elméleti rendszerét használjuk, mely a szimbolikus és szubszimbolikus szintek átjárhatóságát mutatja meg, így különösen alkalmas a nonverbális-terápiákon belüli különböző kifejezőeszközök jelenlétét és együttes alkalmazását bemutatni. Tanulmányunkban a terápiát interszubjektív és testi szempontokból is vizsgáljuk, a terapeuta hangolódásának testi oldalát is kiemelve.

Kulcsszavak: disszociáció – embodiment – implicit emlékek – nonverbális terápia – trauma

Bevezetés

A kortárs pszichoanalitikus elméletek interszubjektív fordulata következtében egyre nagyobb hangsúly tevődik a kapcsolatra, ezen belül is az embert eredendően az anyához fűzhető kapcsolatra. Ezzel párhuzamosan a terápiás térben és kapcsolatban újraformálódó személyiség kerül előtérbe.

A „test” bekerül a pszichológiai diskurzusba, egyre kiemeltebb szerepet kapnak a preverbális szelférzeteket megmozgató nonverbális elemek, implicit emlékek, testi élmények, affektusok, szimbolikusan megjelenő tartalmak. Ebből következően a nonverbális terápiák jelentősége is megnő.

A tanulmány a terápiás folyamatban felbukkanó és összeszövődő entitásokat vizsgálja: testérzet, kép és verbalitás viszonyát. Az esetismertetés a testérzet képpé és szóvá formálódásának folyamatát jeleníti meg, illetve az implicit emlékezeti rendszerből felbukkanó emléknyomok szerepét a trauma létrejöttében és feldolgozásának folyamatában. Magyarázó elméleti keretként a kortárs pszichoanalitikus elméleteket, a memóriakutatásokat, az embodiment fogalmát és a traumaértelmezéseket használjuk.

Ha a traumát hordozó élmény nem tud mentálisan reprezentálódni, tehát az explicit memóriába bekerülni, akkor azt onnantól az implicit emlékezet hordozza. Ilyenkor a test központi szerepet kap: az élmények testi állapotokban nyilvánulnak meg. A jelenséget több tényező is okozhatja: a trauma súlyos, életveszélyes természete, a traumát követő interszubjektív viszonyulás vagy a személyiség eleve hiányos traumafeldolgozási képessége.

Az átélt trauma sokszor egyfajta zárványként, feldolgozatlanul tárolódik, élményekbe, testbe ágyazódva, ezért megkönnyítheti a hozzáférés és/vagy feldolgozás folyamatát, ha a feltárás esélyt ad a beíródás körülményeit idéző nonverbális helyzet megjelenítésére. Ahogy megteremtődik a híd múlt és jelen között, esély van a folytonosság élményének megteremtésére és az időélmény korrekciójára.

Az ismertetett esetben a trauma a testben és a létezés módjában is megnyilvánul. Lilla a koragyermekkori veszteségélményből táplálkozóan, a túlélés érdekében olyan testben is megnyilvánuló „lebegtető” létmódot fejlesztett ki, mely alap életstratégiája lesz, és meghatározza az életben való levés/lét alapminőségét. A veszteségélmény oly erős, hogy Lilla minden lehetséges eszközzel próbálja távol tartani magát tőle, így eltartja magát a stabil helyzetektől, a szintaxis nyugalmas formálásától. Inkább vállalja a hányattatást, a lebegést, melynek szakértője lett. Távol tartja magát a stabil kapcsolatoktól, kapcsolódástól, így nem is veszíthet semmit. Nincs fájdalom, nincs kudarc, nincs emlék.

A tanulmánnyal szeretnénk hozzájárulni a nonverbális terápiák további elméleti keretbe ágyazásához, s további kapcsolódási pontokat keresni a kortárs pszichoterápiás elméletek és a nonverbális terápiák között.

Elsősorban azon elméleti munkákra fókuszálunk ezért, melyek a nonverbális terápiákon belül a különböző kifejezőeszközök jelenlétét és együttes alkalmazásának lehetőségét bemutatják.

Bucci elméleti írásait különösen lényegesnek tartjuk, ezért ezeket részletesebben mutatjuk be. 

folyt. köv. 

---

ÉRDEKEL: