Több mozgás- és táncterápiás irányzat létezik. Magyarországon jelenleg az Integrált Kifejezés és Táncterápia (IKT) és a pszichodinamikus mozgás –és, táncterápia (PMT) módszere a legismertebb, a világban létezik azonban sok más, kifejezés és táncterápiás, testpszichoterápiás irányzat. Amerikában az alkotással és kifejezéssel dolgozó terápiás formákat összefoglaló néven pl. kreatív terápiáknak nevezik. Fontos megemlíteni a testpszichoterápiás módszereket is, hiszen itt is a nagyon lényeges a testtel és testi érzetekkel folyó munka. Magyarországon jelenleg szomatopszichoterápia néven ismertek.
A Tánctér egy olyan terápiás módszert alkalmaz, amely testtudati gyakorlatokat, az improvizált mozgást és a táncban, képben rejlő gyógyító lehetőségeket összekapcsolja a csoportterápia eszközeivel.
Abból indulunk ki, hogy minden, ami az egyénhez kapcsolódik, ahogyan valaki kifejezi magát, az a terápiás folyamat része, nincs szükség a különböző területek szigorú szétválasztására. A hangsúly a testi élmények átélésén van, de a kifejezés, átélés történhet képben, rajzban, dramatikus formában is. Figyelünk a pszichodinamikus történésekre (ahogy a PMT-ben illetve bármely más csoportpszichoterápiás módszerben), de nagyon lényegesnek tartjuk a kifejezés más egyéb lehetőségeit is.
ényeg az, hogy nem a szavak oldaláról közelítünk, hanem a szó előtti tartomány tudását és emlékeit használjuk a felidézéshez, vagyis a képeket és a mozgást, táncot attól függően, hogy a páciens mire nyitott.
A feldolgozás folyamatában azonban fontos szerepe lehet a beszédnek is!
Életünk is egyfajta alkotás, így az alkotáshoz való viszonyunkban tükröződik mindaz, ahogyan létezünk.
A képi kifejezés azért lényeges, mivel a történéseket konkrét lenyomatokban őrzi, segít a felidézésben és az emlékezésben, ill. segítségével hidat teremthetünk a sokszor nehezen megfogalmazható testi élmények és verbális kifejezés között.
Módszerünkről elmondhatjuk, hogy a kifejezés-terápiás irányzathoz tartozik, dinamikusan fejlődik, változik, integrálja a kortárs pszichoterápiás és kifejezés és táncterápiás elméleteket. Jelenleg sokat dolgozunk azon, hogy megfelelő elméleti keretbe helyezzük a művészetterápiát, ezen belül pedig a képpel és mozgással is dolgozó terápiás irányzatot.
Mindehhez felhasználjuk a modern pszichoanalitikus- és szelfpszichológiai elméleteket, a kognitív idegtudományok, kötődés-, és csecsemőkutatások eredményeit, a kortárstánc, és testtudati irányzatok tudását és olyan módszerek bevonását is, mint pl. a mindfullness.
Miért fontos a mozgás?
A mozgás a legalapvetőbb és legkorábbi módja a kapcsolatteremtésnek, egyáltalán az életnek. Mozgásban és testben nagyon sok információ raktározódik, nagyon nagy jelentőséggel bír, amit mi sem mutat jobban, minthogy a legtöbb tünet, amivel a gyermek (vagy felnőtt) a terápiába érkezik, szintén testben nyilvánul meg.
Már 2-3 éves kor alatt, a beszéd előtti életkorban kialakul későbbi személyiségünk "magja", amelyre később énünk további rétegei ráépülnek. Testünk emlékszik korai történetére, ezért segítségével előhívhatóak a korai élmények is. A módszer a szó előtti tartomány eszközeivel dolgozik, ezért lehetőséget teremt a korai élmények feldolgozására, az anya-gyermek kapcsolat feltárására, korrekciójára.
A módszer alkalmas arra, hogy megjelenítsük, felszínre hozzuk a mélyben szunnyadó problémákat, indulatokat, örömöket. A lényeg az, hogy nem a szavak oldaláról közelítünk, hanem a szó előtti tartomány tudását és emlékeit használjuk a felidézéshez, vagyis a képeket és a mozgást, táncot.
A művészetterápia a személyiség öngyógyító erejére támaszkodik és ennek katalizátoraként fejti ki hatását.
Alkotás és élet?
Életünk is egyfajta alkotás, így az alkotáshoz való viszonyunkban tükröződik mindaz, ahogyan létezünk.
Az alkotásban is szükség van improvizációs készségre, döntésekre, ötletekre, keretekre. Ahogy gyakorlatot szerzünk felmerülő művészeti/alkotó problémák kezelésében, ezt a tapasztalatot a valós életbe is magunkkal visszük, a felmerülő nehézségeket is elkezdjük rugalmasabban kezelni. Az alkotásba bele lehet feledkezni, rá lehet hangolódni arra, ahogy teremtünk valamit. Tapasztalatot szerezhetünk a bizonytalan elviseléséről.
A teremtés folyamata és a teremtődés összeköt minket egymással. A vizuális és/vagy mozgásos kifejezés sokat segítenek abban, hogy a problémát egy másik, addig ismeretlen szemszögből is megragadjuk, kibontsuk, megdolgozzuk.
A kapcsolat fontos!
A művészetterápia egyik legfontosabb hatótényezője, ugyanúgy, mint bármely más pszichoterápiák esetében, a páciens-terapeuta között kialakuló kapcsolat. Ez a kapcsolat folyamatosan alakul, változik a terápiás folyamat során.
A terápiás kapcsolatban az élmények megtarthatóak és kifejezhetőek lesznek.
Hogyan néz ki egy alkalom?
A kifejezés és táncterápiát lehet csoportban, vagy egyénileg is alkalmazni.
Az alkalmak beszélgetéssel kezdődnek és zárulnak le. A nyitó körben megoszthatjuk magunkról azt, amit szeretnénk, elmondhatjuk, hogyan érkeztünk a csoportba, milyen témák foglalkoztatnak, milyen testi érzeteink vannak, illetve mi az, amit az előző csoportalkalomról magunkkal hozunk.
A beszélgető-kör után mozgásba lendülünk, bemelegítünk, majd következik a testtudati munka, a mozgás kutatása. Ehhez a csoportvezetők adnak instrukciókat, melyek egyszerűek. A feladatok játékosak és mindenki által kivitelezhetőek. Általában minden alkalomnak van egy témája, pl. súly, tér, kapcsolódás, minőségek, határok, ritmus, női vonal… stb. A mozgás, táncolás során sok élményt gyűjtünk, tapasztalatot önmagunkról és a többiekről.
A következő szakaszban a mozgásélményt megjelenítjük képben is. Megnézzük, hogy a mozgás-, alkotás-, kapcsolatélménynek milyen lenyomata alakul ki, jön létre bennünk és ebből mi kerül a papírlapra. Majd kiscsoportban, vagy nagyban, megosztjuk élményeinket, azokat a belső képeket, érzeteket, emlékeket, melyek felidéződtek.
Nagyon fontos, hogy mindig csak a saját élményeinkről beszélünk, mivel mindenki a saját maga és műve legnagyobb szakértője. Ítéletalkotás és tanácsadás szándéka nélkül reagálunk egymásra, mindig a saját érzéseinkből kiindulva.
A csoportvezetők önmagukról személyes információkat nem osztanak meg, csak a csoportban átélt élményekről, benyomásokról, ehhez kapcsolódó érzéseikről.
Dolgozunk egyedül, párban, hárman, csoportban, érintésekkel, csenddel, zenével- igazodva a csoport aktuális élményeihez és dinamikájához.
A záró körben pedig szintén lehetőséged van arra, hogy megosszuk a többiekkel a mozgás, rajzolás során szerzett élményeket, tapasztalatokat, vagy visszajelezzünk másoknak. Sokszor ilyenkor van lehetőség arra is, hogy megnézzük egymás „műveit” és hozzájuk kapcsolódó érzeteket.
A terápiás kapcsolat gyakran meglepő felismerésekhez, belátásokhoz vezet, mely pozitív változásokat eredményezhet páciens/ek életében.
Mi történik, ha valaki nem szeretne beszélni, vagy táncolni, esetleg rajzolni?
Lehet hallgatni és lehet elcsendesedni, ülni és várni, vagy lefeküdni valahova a terembe... Igazából semmi sem kötelező, a gyakorlatok csak ajánlások, amiket lehet követni, de mindenkinek a saját felelőssége, hogy mennyire vesz részt a különböző folyamatokban. A csoportvezetők természetesen próbálnak kísérni, terelgetni, inspirálni, de vannak pillanatok, helyzetek, amikor ez nem lehetséges. Nem szoktuk erőltetni a verbális megosztást sem, csak igyekszünk olyan bizalmi teret létrehozni, melyben könnyebb megszólalni, megmutatni magunkat.
Miért jó csoportba járni?
A táncterápiás csoport térben leképeződik az a mikrokozmosz, ami a "kinti" életünkben is jelen van. A tagok, a maguk történetével, élményvilágával, dinamikájával sokat segítenek egymásnak. A csoport potenciális projekciós felület, melyen leképeződnek saját, kinti kapcsolati viszonyaink, és berögzült mintáink is. Sok lehetőség, kísérletezési potenciál jelenik meg, sokat lehet tanulni a csoportban felbukkanó-megoldandó problémákból és azok megoldási lehetőségeiből, működési módokról és interakciós lehetőségekről.
A csoportba tartozás azt is jelenti, hogy folyamatosan részt veszünk a táncterápiás alkalmakon. Minden, a csoportban szerzett élmény és tapasztalás információ önmagunkról: az is, ha valamilyen mozgás könnyen megy és jól esik, és az is, ha valamilyen gyakorlatba nem tudunk belemenni, vagy hamar megunjuk. A folyamatos részvétel teremt lehetőséget a kísérletezésre, próbálkozásra, és változtatásra.
Az alkotás folyamatában olyan képességekre és élményekre tehetünk szert, melyek segítenek, hogy egy adott problémát másképp lássunk, éljünk át. Így válhat az önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunk egészségesebbé, rugalmasabbá. A csoport megtartó erővel bír és biztonságos keretet nyújt a kutatáshoz.
Ha szeretnél többet megtudni:
GYIK Gyakori kérdések 1.
GYIK Gyakori kérdések 2.
Érdekel a következő induló csoport, Itt találsz bővebb információt: KLIKK!
Érdekel a táncterápia, Szeretnéd kipróbálni? Írj nekünk, értesítünk mikor indul a következő önismereti és/vagy képző csoport! katt ide
Mi az irodalomterápia (biblioterápia)?
A művészetterápiák közé tartozó irodalomterápia könyvek általi gyógyítást jelent. A biblioterápia elnevezés a görög eredetű biblion (könyv) és therapeia (gyógyítás) szavak kapcsolatából született. A szépirodalmi művek gyógyító hatását évszázadok óta szinte minden kultúrában elismerik. A biblioterápia pszichoterápiás irányzatként a 19. század óta létezik. Napjainkban a terápiás folyamatban két tevékenységi formát alkalmaznak: a receptív terápia a művek élményszintű, élőszóban történő feldolgozására összpontosít, aktív terápiában pedig a kliensek, páciensek maguk írnak verset, naplót, emlékiratot stb. Akkor is beszélhetünk irodalomterápiáról, ha a terápiás beszélgetésen fizikailag nincs jelen a könyv, hanem a kiindulópontot egy-egy idézet, vagy a kollektív emlékezet egy gyöngyszemének a felidézése adja.
